2014. március 26., szerda

A miskolci 4-es villamosvonal

Miskolc az 1960-as években egy rohamosan fejlődő nehézipari termelésre szakosodott város volt. Hatalmas üzemeihez a munkások elszállítása nehéz és embert próbáló feladat volt. A dolgot még tovább nehezítette, hogy az 50-es évek végén közlekedő motorkocsik kis kapacitásúak voltak, és rendkívüli zsúfoltság keletkezett a városban közlekedő villamosokon.
A 150-es kocsi Bulgárföld végállomáson
Ennek a problémának a kicsorbálása részben megoldódott ugyan a bengáli villamosok budapestről és debrecenből történt beszerzésével, de az autóbuszvonalak továbbra is túlzsúfoltak voltak. A város legnagyobb nehézipari üzemei, a DIGÉP és az LKM munkásainak ellátására ezért egy nagy kapacitású, sok ember elszállítására alkalmas vonalra volt szükség. Az LKM utasszállítása a sűrűn közlekedő 1-es autóbuszokkal és a 2-es villamosokkal megoldott volt, azonban a DIGÉP dolgozóinak az elszállítása továbbra is problémás volt. Ennek a problémának a megoldása volt a 4-es számú villamosvonal, amely kifejezetten a műszakváltások alatt a több ezer gyári munkás tömeges és hatékony elszállítását kívánta lebonyolítani. A vonalat 1964-ben építették, másfél km-es pályája „I” szerkezetű, 42 kg/fm-es sínekből állt, amelyeket beton talpazatra rögzítettek.  Ugyanebben az évben meg is indult rajta a forgalom.

A vonal menetrendje

A járat, mivel elsődlegesen a munkások szállítása céljából lett létesítve, ezért a legsűrűbben a műszakváltások idején közlekedett. A vonalon 1-2 szerelvény a Tiszai Pályaudvarig és Vasgyár végállomásig közlekedett. A vonal megalakulásakor eleinte acélvázasított kocsik, később a csuklós járművek megjelenésekor tízajtós bengálik közlekedtek rajta. Egészen a megszűnés napjáig a 150-es 10 ajtós Bengáli volt rendszeres szolgálatra beosztva a vonalra.
Acélvázasított kocsi Tatárdombnál

A nagy vágánytengely terhelés miatt sajnos a vonal felépítménye hamar tönkrement, ezért 12 éves fennállás után a vonalon a forgalmat a rossz pályaállapotokra hivatkozva az MKV 1976.01.24-én felfüggesztette. Pótlására 9Y jelzéssel villamospótló autóbuszvonal indult, a Marx tér (ma Újgyőri főtér) és a kilián között. Az ideiglenes üzemszünetből végül soha nem lett újra forgalom, a vonalat még ebben az évben visszabontották a bulgárföldig, ahol egy 200-300m-es csonka vágányt meghagytak egy ütközőbakkal lezárva. A maradék pálya a kétezres évek elején a DVTK labdarúgó mérkőzések idejére megtelt a szurkolók által megtöltött villamos kocsikkal, azonban később ezek a különjáratok is megszűntek, és a maradék vonal az enyészeté lett. 2010-ben a Zöld Nyíl projekt idején a vonalra bevezető kitérőt a pályával együtt elbontották. Az árván maradt vágányzat felől a felsővezetéket elbontották, a síneket ismeretlenek folyamatosan megdézsmálják, így már csak pár darab oszlop árulkodik arról hogy ott valaha villamosvonal üzemelt...........
A vonal megszűnését hirdető újságcikk Az Észak-Magyarország 1976.01.14-i számában.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése