2016. augusztus 5., péntek

Az USA nagyvárosainak tömegközlekedése: 1.rész (Salt Lake City)

Először egy kis előszó a cikksorozathoz:

Régóta tervezem hogy cikksorozatot írok az USA legnagyobb városainak tömegközlekedéséről, egészen idáig az anyaggyűjtés határozta meg ezen projekt folyamatát. A cikket eredetileg 5 részesre terveztem, és az volt az eredeti elképzelés hogy majd ebbe az 5 részbe belesűrítem a legnagyobb városok tömegközlekedési rendszereinek bemutatását, de mivel ezen városok rendszerei rendkívül komplexek és viszonylag bonyolultak is, ezért úgy döntöttem hogy minden bemutatni kívánt városnak külön cikket szentelek. Az első ilyen cikk a hegyekkel körülhatárolt Utah állambeli Salt Lake Cityről fog szólni.

Salt Lake City városa (Forrás: exitrealtyplusutah.com)

Pár szót először is a városról:

Salt Lake City, Utah állam székhelye, és egyben legnagyobb népességű városa. A város népessége 186.440 fő (2010-es adatok alapján) vagyis csak kb. 26 ezerrel több mint Szeged lakossága.
A város 1847-ben alapították mormon vallású telepesek (ez máig a város fő vallása). Nevét, a mellette lévő nagy kiterjedésű lefolyástalan sóstóról a Great Salt Lakeről kapta. A város otthont adott 2002-ben a téli olimpiai játékoknak is, valamint ami a mi cikkünk szempontjából lényeges, ide futott be az USA történetének első transzkontinentális vasútvonala.

Ismerkedés a város tömegközlekedési rendszereivel

 

A város fejlett autóbusz, úgynevezett light rail (hasonló a mi HÉV-ünkhöz), elővárosi vasúthálózattal, egy darab villamosvonallal és egy nemzetközi repülőtérrel rendelkezik. Kezdjük először az autóbusz hálózattal.

A buszhálózatot a Utah Transit Authority nevű állami fenntartású szervezet üzemelteti. A buszhálózat sűrűségéből adódóan, a város minden pontjába könnyű és kényelmes eljutást biztosít, valamint a város központi szerepéből adódóan az agglomerációt valamint a szomszédos Salt Lake völgyet, és utah állam egy részét is behálózza helyközi járatokkal. Rendelkezik továbbá egy úgynevezett "paratransit" szolgáltatással is, melynek a lényege, hogy a nehezen közlekedő, mozgásukban korlátozott személyek elszállítását is biztosítsák.

Az UTA egy városi busza

Különlegesség, hogy a síszezonban közlekednek a környékbeli síparadicsomokba is közvetlen buszjáratok, melyek a Big & Little Cottonwood, American For, & Weber Canyonban lévő síparadicsomba szállítják el az utazóközönséget.

Salt Lake megye és Salt Lake City autóbuszhálózata (Eredeti méretben itt érhető el: https://www.flickr.com/photos/beyonddc/6850902208/sizes/o/in/photostream/ )
A buszjáratok a Magyarországi gyakorlathoz hasonlóan számozással vannak ellátva, viszont a járatok sűrűségétől függően külön színkóddal jelölik őket. A 15 perces követési idővel rendelkező járatok zöld színnel, a 30 perces követési idővel rendelkező járatok kék színnel, a gyorsjáratok (express) pirossal, lilával az úgynevezett "flexible" azaz rugalmas buszjáratokat, sárgával pedig az úgynevezett "inter-county" vagyis a város közigazgatási határán kívül közlekedő helyközi járatokat.

A város a már korábban említett kötöttpályás hálózattal is rendelkezik, ez az úgynevezett
  Transit Express (TRAX)  
A hálózat teljes egészében villamosított, a hálózaton használt üzemi feszültség 750 volt, váltóáramú. A nyomtávolság 1435mm. A legelső és legrégebben épült vonal amit tárgyalni fogunk a cikkben az a....
Blue Line 

A város light rail hálózata meglehetősen fiatal, az első vonalat a 701-es vonalszámú Blue Line-t. 1999-ben nyitották meg a forgalom számára. A vonal 2008-ban  24km-ről, 26km-re bővült, majd egy 2013-as fejlesztésnek köszönhetően elérte a mai hosszát amely 31,1 km. A vonal kétvágányú,  A vonalon engedélyezett maximális sebesség 55 mérföld/óra vagyis 89km/h.
A forgalmat Siemens SD-100 és Siemens SD-160 típusú szerelvényekkel bonyolítják.
A szerelvények a Salt Lake City központi pályaudvartól indulnak, és a Salt Lake City mellett fekvő Draper városáig közlekednek, annak központjáig.
Siemens szerelvény a Fashion Place West megállóhelyen a Blue Lineon (Fotó: Jeremiah Cox).
 A vonal összesen 24db állomásból áll, ebből a központi pályaudvartól a Courthouse Stationig tartó szakasz díjmenetesen igénybe vehető az úgynevezett "Free fare zone"-on belül. A Free fare zonera a cikkünkben később még visszatérünk. A zónán kívüli vonalrészekre az általános díjszabás érvényes, melyre szintén visszatérünk a későbbiekben. 
A vonal egy részének a története egészen 1871-ig nyúlik vissza, a síneket eredetileg a Utah Southern Railroad nevű társaság fektette, akkor még természetesen gőzvontatású közlekedéssel, melynek csődbe jutását követően 1881-ben a vonalat a Union Pacific Railroad vette át. A vonalat a városhoz hasonlóan szintén mormon telepesek építették. A vasútvonalat 1985-ig egy pályahasználati szerződés keretében a Union Pacific és a Denver and Rio Grande Western nevű társaság közösen használta, azóta a gyorsvasút létesítéséig a pálya kihasználatlanul állt. A Rio Grande vasúttársaság 1988-ban felszámolásra került. Az eredeti nyomvonal a szintén az államban található Provo városáig épült meg, és eredetileg teherszállításra használták, személyforgalom nem volt rajta.
A régi gőzvontatású vonal emlékét megőrizve, mementóként egy korabeli vasúti teherkocsi is ki van állítva a vonal Draperi végállomásán.
Kiállított vasúti kocsi Draper állomáson (Fotó: Jeremiah Cox)
Az eredeti villamosítatlan egyvágányú vasútvonalat a Union Pacific nem számolta fel, csupán üzemen kívül helyezte. A Utah Transport Authority a vonalat és az ehhez tartozó jogosítványokat 1993-ban felvásárolta a Union Pacifictől amellyel megalapozta a gyorsvasút későbbi létesítésének lehetőségét. A Drapertől Provo városáig tartó szakasz mai napig összeköttetésben van a nagyvasúti hálózattal. A vonal ennek megfelelően ugyan alkalmas teherforgalmi igények kielégítésére mely igényeket a Salt Lake City Southern Railroad szolgálná ki, azonban a gyakorlatban  teheráru nem, vagy csak alig halad át a vonalon keresztül. 
A vonal északi, Salt Lake City-i végállomása, a központi pályaudvar intermodális csomópontként funkcionál, mely közvetlen átszállást biztosít a Greyhound busztársaság, az Amtrak nagyvasúti társaság távolsági járataira, a UTA elővárosi (Frontrunner) vonataira valamint a helyi autóbuszjáratokra, továbbá a csomóponton lehetőség van gépjármű kölcsönzésre is, az U-Haul cég 
jóvoltából.
A szerelvények hajnal 4:30-tól 23:40-ig, hétvégén 6:00-tól 23:49-ig közlekednek, a két végállomás közötti távolságot 61 perc alatt teszi meg. A vonatok 15 perces követési idővel közlekednek. Az állomások jellemzője, hogy többségéhez kiépített parkoló is tartozik. 

Red Line


A vonal a 703-as számot viseli, 2001.12.15-én kezdte meg a működését két évvel a Blue line indulása után. A Salt Lake City-i egyetemi kórházat köti össze a Daybreak Parkway-el.
A vonalon engedélyezett legnagyobb sebesség 55mph (89km/h), kétvágányú.
A vonalszámot eredetileg Sandy / University vonal, más néven a Murray / Midvale / University vonal használta, amely naponta két vonatot közlekedtetett. A UTA 2011-ben tért át a hálózaton a színkódos jelölésre, és a Sandy-University (Murray-University) vonal lett a Red Line, míg az eredeti SLC intermodális-Sandy vonal lett a Blue Line. A vonal több megállón keresztül egy pályán halad a Blue és a Green Line-al, A Red line önálló szakaszait több ütemben adták át a forgalomnak, 2001-ben nyílt meg a Stadium-Library,
2003-ban a Stadium-University Medical Center, 8 évvel később 2011-ben pedig a Bingham Junction-Daybreak Parkway szakasz.

Siemens Avanto szerelvény a Daybreak Parkway állomáson (Fotó: Jeremiah Cox)
A vonalon a forgalmat itt már modernebb, és külsejében elegánsabb megjelenésű Siemens S70 (Avanto), 100%-ban alacsonypadlós szerelvényekkel bonyolítják le. A Daybreaki szakasz további érdekessége, hogy a 2011-ig átadott vonalrészt további 10 mérfölddel hosszabbította meg, 9 állomás létesült, az építés becsült költsége pedig 452 millió dollár volt, vagyis mérföldenként 42,5 millió dollárba került. (Magyar forintra átszámítva kb: 13 milliárd 1 millió 235.067 Ft).
A vonal, mivel érinti Salt Lake City belvárosát beleesik a Free fare zoneba ugyan, de csak egy megálló erejéig (Library-Courthouse).
A vonatok hétköznap és hétvégén 5:30-23:30 között közlekednek, hétköznap 15, hétvégén 20 perces követési idővel.

Green Line


A vonal a 704-es számot viseli, kétvágányú, legnagyobb engedélyezett sebessége 55mph (89km/h).
A Salt Lake City-i repülőteret köti össze a West Valley Central intermodális csomóponttal. A Light rail hálózat legfiatalabb tagja, 2011-ben adták át a vonal első River Trail-West Valley Central szakaszát, majd 2013-ban a North Temple Bridge-Airport szakaszt. A vonal 18db állomásból áll, ebből 5db megálló esik bele a Free fare zone-ba (Arena-Courthouse). A forgalmat az egyetemi vonalhoz hasonlóan Siemens Avanto típusú vonatokkal bonyolítják le. A vonatok hétköznap 15, hétvégén 20 perces követési idővel, 5:00-23:30 között közlekednek.
Szerelvény a Gallivan Plaza állomásnál (Fotó: Jeremiah Cox)
S-LINE
A vonal száma: 720. A város egyetlen hagyományos értelemben villamosnak vehető kötött pályás vonala. Eredetileg Sugar House streetcar néven indult a projekt, a vonal első tervei 2006-ban készültek el, a forgalom viszont csak 2013 December 8-án indulhatott meg rajta, ezzel a legkésőbb elindult kötöttpályás vonal a városban. A Central Pointe Stationt köti össze a Fairmont stoppal, hossza mindössze 2 mérföld (3,22km), egyvágányú, kitérős rendszerű. A villamospályán alkalmazható legnagyobb sebesség 25mph (40km/h). A forgalmat Siemens Avanto típusú, villamosvasúthoz készült változatú kocsikkal látják el.
A vonal elődje az 1900-ban épült a Denver and Rio Grande Western Railroad társaság kezelésében gőzvontatású vasútként, melynek kezelését a társaság 1988-as megszűnése után a Southern Pacific vette át amely hamar túl is adott rajta és tovább értékesítette azt a Union Pacific részére. A Union Pacific a forgalmat hivatalosan 2005-ben szüntette meg az eredeti vonalon, melyet korábban 2002-ben már értékesített a UTA részére. A 2006-os bejelentést követően a vonal terve egészen 2009-ig álom maradt, amikor is az amerikai kormány 55 millió dolláros pénzösszeget különített el a költségvetésben a projektre, ebből 2,5 millió dollár önerőt Salt Lake City önkormányzatának kellett biztosítania.  Egyszerre két kocsi közlekedik a pályán, a vonal üzemideje hétköznap 5:00-23:20, hétvégén 6:00-23:20, a vonatok minden nap 20 perces követéssel közlekednek, a két végállomás közötti távolságot 12 perc alatt teszi meg.
 
Villamoskocsi Sugarmont állomáson (Fotó: Jeremiah Cox)
Elővárosi vonatok (Frontrunner)

Magyarországi társaihoz hasonlóan, az itt közlekedő elővárosi vonatok elsődleges célja is az, hogy a város agglomerációjából elszállítsa Salt Lake Citybe az utasokat, viszont itt ez egyetlen, összefüggő vonalban valósul meg, melynek a város a központi része. A vonal a 750-es számot viseli, 17 állomásból áll, 88 mérföld azaz 142km hosszú, Ogden és Provo városa között épült meg. A vonal villamosítatlan, legnagyobb engedélyezett sebessége 79 mph azaz 127 km/h. A vonatokat 15db MpXpress MP36PH-3C és 1db GP39-es típusú dízelmozdony vontatja, a vasút 8db 2007-ben gyártott és 25db Pullman licensz alapján a Bombardier által az 1970-es években gyártott emeletes személykocsikkal közlekedik, továbbá rendelkezik a vasútüzem 12db emeletes kocsikból álló dízel-motorvonati szerelvénnyel is.

Vonat halad be a North Temple Bridge/Guadalupe Station állomásra

A vasút a ma már történelmi Utah Central Railroad társaság vonalaként épült meg 1869-ben, hogy csatlakozzon az első Transzkontinentális vagy más néven Transz-amerikai vasúthoz. Később a kezelést a Union Pacific vette át. A vasútvonal 9,7 km hosszan keresztezi a Union Pacific hálózatát. A vonal működését 2008 Április 26-án kezdte meg.

Távolsági járatok

Salt Lake Cityből több irányba közlekednek, USA szerte távolsági buszjáratok melyeket a Greyhound Lines közlekedtet, valamint Salt Lake City az egyik állomása a California Zephyr nevezetű, az Amtrak társaság által üzemeltetett, transzkontinentális Intercity jellegű vonatnak is mely az Illinois-i Chicagoból a California állambeli Emeryville városáig szállítja az utasokat 3924 km távolságban, 55 mérföld/órás átlagsebességgel.

California Zephyr nosztalgia szerelvény, mely a járat fennállásának 60.dik évfordulóján tette tiszteletét

Távlati tervek, fejlesztések



A Blue line építése még koránt sem fejeződött be, legalábbis a legújabb tervek szerint a UTA tovább bővítené a vonalat további két állomással, mely így egészen az Interstate 15-ös autópályáig nyúlna. A kivitelezés megkezdésének és várható befejezésének dátuma ismeretlen.
Tervezés alatt áll az úgynevezett Black line, melynek az útvonaláról és a tervezett átadásáról sajnos nem sikerült érdemi információt találnunk a kutatásunk során, valamint a még színkódot nem kapott 5600 MAX gyors busz vonal is, melynek megvalósításához ezidáig az Amerikai és a Utah állami költségvetés nem tudott forrást biztosítani.

Díjszabás


A városi díjszabás az autóbusz illetve a villamos és gyorsvasút hálózaton egységes.
Egy útra a diák és a felnőtt jegy 2.50$, a Nyugdíjas 1,25$. A menettérti Felnőtt/diák 5.00$, a nyugdíjas 2.50$. A napijegy egységesen 6.25$, a havibérlet Felnőtt részére 83.75$, diák részére 62.75$ , nyugdíjasok részére 41.75$. Létezik továbbá 1 utazásra, illetve 10 utazásra érvényes átszállójegyek, viszont ezek csak buszra érhetőek el. 
A helyi busz, villamos és light rail hálózat díjszabási táblázata (Forrás: rideuta.com)

Külön ki kell emelni a már korábban említett úgynevezett Free-fare zonet is, melynek a lényege, hogy Salt Lake City belvárosának bármely részébe ingyenes eljutást biztosítson az utasoknak.

A díjmentesen igénybevehető zóna térképe (Forrás:rideuta.com)


Az expressz buszokra külön díjszabás vonatkozik az egy útra érvényes menetjegyek esetében, a felnőtt és a diákjegy egységesen 5.50$ kerül, a nyugdíjas 2.75$-be kerül.
Az elővárosi vonatok díjszabása, Egy útra 2.50$ a Felnőtt/diák jegy, 1.25$ a nyugdíjas, 5$ a menettérti Felnőtt/diák, és 2.50$ nyugdíjasok részére.
Árusítanak továbbá még egy Premium pass nevezetű bérlettípust is, mely érvényes az UTA alá tartozó teljes hálózatra (Light Rail, Streetcar, Busz, Elővárosi vonat) ennek az ára Felnőttek esetében 198$, diákok/gyerekek esetében 1-től 12-éves korig 148$ (12 éves kor felett a felnőttekre alkalmazandó díjszabás érvényes). A nyugdíjas pedig 99$ dollár.
A városban kártya alapú elektronikus jegyrendszer, és papír alapú is egyaránt működik.
Ezen felül még számos egyéb díjszabási tétel létezik, melyeket most cikkünkben nem tárgyalunk.


A város tömegközlekedési rendszereinek bemutatásából egyértelműen kiderül, hogy az utóbbi néhány évtizedben, rendkívül sokat fejlődött a város és térségének közlekedési hálózata, és a környezetvédelmi irányelveknek megfelelően előtérbe került az elektromos közlekedés fejlesztése is. Amerikában sajnos egészen az utóbbi 10-15 évben, még nem volt jellemző, de a kor követelményei, és a környezetvédelem illetve az üvegházhatást kiváltó káros gázok csökkentése miatt egyre több Észak-Amerikai nagyváros is elgondolkozik azon hogy hasonló fejlesztésekbe fogjon. Salt Lake City, mely a Sziklás-hegység egyik ékköve, kitűnően vizsgázott ebből, és talán hamarosan ez a tendencia még inkább nőni fog az olajfaló Egyesült Államok szerte........











Felhasznált források: Wikipedia, subwaynut.com, rideuta.com







2016. augusztus 1., hétfő

Nyárköszöntő vonatozás Mahócára

Az Északerdő Zrt. 2015.05.23-án nyárköszöntő vonatozást tartott a LÁEV Mahócai szárnyvonalán. Az eseményre a nyáriasnak igencsak nem mondható hűvös esős idő ellenére is sokan látogattak el.